vissza | nyomtatás

Csávolyi kiállítóhelyek

Csávoly (németül Tschawal) község Bács-Kiskun megye Bajai kistérségében.
Bajától mintegy 15 kilométerre található, az 55-ös főút mentén. Környezetét nagyban az Alföldre jellemző tulajdonságok határozzák meg. A tájba változatosságot a Kígyós-patak a falut kettészelő völgye, illetve az abban kialakított két mesterséges tó hoz.

Története

Történetét 1198-ig lehet visszavezetni. Első említései Chayolnak, illetve Thayalnak hívják. 1580-ban a török adólajstromok szerint 22 háznyi lakója volt. A későbbiek során a falu többször is elpusztult, majd újjáépült.

Mai alakja 1734-ben alakult ki, az első templom 1740-ben épült. 1782 és 1784 között a kalocsai érsek parancsára 424 német települt ide Soroksárról és Hajósról.

A nemzetiségi összetételt az 1947-es Potsdami dekrétum jelentősen megváltoztatta: 553 német származású személyt kitelepítettek Németországba. A helyükre csehszlovákiai otthonaikból a Beneš-dekrétummal elüldözött magyarokat költöztettek. 2001-ben a lakosság 1,3%-a német, 1,6%-a horvát nemzetiségűnek vallotta magát, a többiek nagyrészt magyarok.

Csávoly címere ezüst és kék háromszögletű alapon. Ekevas, fakerék, kettő pálmaág szimbólum.

Nevezetességei

Katolikus templom (Urunk Színeváltozása): 1783-ban barokk stílusban épült, majd 1883-ban bővítették.
Falumúzeum

Forrás: Wikipédia