vissza | nyomtatás
Csongrádi kiállítóhelyek
Ellés-monostor
Az Ellés-monostor első írásos emléke 1306-ból származik. A monostor a XI. századtól a XVI. századig közepéig állt fenn. A monostorhoz tartozó bencés, kora-keresztény háromhajós román templom a XI. század végén épült. A templom északi oldalához kis sekrestye tartozott. A tatárjárást alatt jelentősen lepusztult monostort a XIII. század közepén építették újra két nyugatról csatlakozó toronnyal és egy nagyobb méretű kápolnával, egy új kolostorszárnnyal. A monostorhoz külön temetőkápolna tartozott. A hely egyházi jelentősége a török uralom alatt szűnt meg. A területen a XVIII. században dohánykertészet működött. A monostor maradványai a Tisza árterében tekinthetők meg szezonálisan.
Ferences kolostor
A román stílusú ferences rendi kolostor a XX. század 30-as éveiben épült a Károlyi-család támogatásával. A kolostor nyugati oldalának üvegablakait ferences szentek, a keletieket, pedig magyar szentek ábrázolják. Az épületegyüttes mellett apácazárda áll, amelyet az 1920-as években építettek. Az épületegyütteshez tartozó templomot, amelyet Szent József tiszteletére szenteltek fel, 1930-ban építették.
Belváros - Belsőváros skanzen, tájház
Tari László Múzeum