Hódmezővásárhelyen a szélmalmok a 18-19. század fordulóján jelentek meg a város peremén és a tanyavilágban egyaránt. A város központjától 12 km-re a Békéssámson és Tótkomlós felé vezető Erzsébeti úton található az úgynevezett Papi-féle szélmalom, amelyet 1856-ban épített Csánki Bálint, majd 1891-ben került a Papi család birtokába. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1962-ben nyilvánította népi műemlékké.



A négyvitorlás szélmalom csonkakúp alakú, alsó átmérője 9,7 m, fölső átmérője 5,6 m, falmagassága 8,8 m, tetőzete forgatható, 3 m sugarú, 2 m magasságú kúp alakú. A falazat aljától 3 m távolságra találhatók a tetőfordító szerkezet fordítókocsijának rögzítésére szolgáló cövekek. A közlekedést a malomba két kétszárnyú ajtó szolgálja, egyik délkeleti, másik északkeleti oldalon, amely biztosítja, hogy bármelyik szélirány is az uralkodó, a vitorlák ne akadályozzák a malomba való bejutást. A malom belső szerkezetének vázát a négy emelet adja, amelyeknek elnevezései föntről lefelé a következők: nagykerékpad, sebeskerékpad, kőpad, lisztespad.

A nagykerékpad legfontosabb funkciója, hogy itt valósul meg a vitorlák által átvett és a vitorlatengely (nagybálvány) révén közvetített függőleges irányú forgómozgás vízszintes irányúvá változtatása. A nagykerékpad alatti szint a sebeskerékpad, ahol a sebeskerék található, amelynek fő funkciója az energiaközvetítés a kőpad felé. A kőpadon kapott helyet az a három pár őrlőkő, amelyek között a szél energiájával áttételeken keresztül a gabona őrlése történik. A köveket kéreg veszi körül, amelynek fölső részén van a gabona felöntésére szolgáló garat. Ezen a szinten található az úgynevezett kőemelő daru is, amelyet a malomkövek kiemelésére használtak. A kiemelt követ egy bakra helyezték és kővágó kalapáccsal valamint csákánnyal végezték el a kő megvágását. Ez azért volt fontos, hogy a kövek megfelelően őröljék, és ne égessék a gabonát.

A legalsó szintje a malomnak, ahová kintről elsőként lépünk be, a lisztespad. Ide érkezik a megőrölt gabona a sípokon keresztül. Az őrleményt közvetlenül a lisztesládákba vagy zsákokba vezetik, illetve a cilinderszita belsejébe, hogy itt külön-külön szétválogatva fogják föl a finomlisztet (tésztához és kalácshoz), a dercét (kenyér és pogácsa sütéséhez), valamint a korpát (állatok etetésére). A lisztespadon található a röpsúly is, amelynek segítségével a molnár az őrlőkövek távolságát tudta szabályozni.

A 19-20. század fordulóján a műmalmok előretörésével a tanyavilágban működő szélmalmok jelentősége fokozatosan csökkent. Ennek ellenére Papi Imre az Erzsébeti úti szélmalom utolsó molnára egészen az 1950-es évekig meg tudott élni ebből a tevékenységből.

http://www.tornyaimuzeum.hu (bagyinszki.eu)