A néprajzi szakirodalom Makó népművészetéből jobbára csak festett bútorait tartja számon. Malonyay Dezső kötetei az akkor még élő népművészetet mutatták be: Kalotaszeg, Torockó, Székelyföld, majd Sárköz, Göcsej, Palócföld szép tárgyait vagy a Dunántúl fafaragásait. Elsőként Domanovszky György hívta föl bútorművességünkre a figyelmet: „Csak sejtjük, de még nem tisztáztuk, hogy pl. Makó, Szeged asztalosbútorainak mik voltak a jellemzői.”
A Néprajzi Múzeumba a 19. század végén véletlenszerűen jutott be Békéscsabáról – a Munkácsy család rokonsága jóvoltából – nagyobb anyag, de az Alföld bútorművességéből semmi sem. 1948-ban került be Hódmezővásárhelyről, Tótkomlósról, Kalocsa környékéről, 1960-as években Debrecenből szép anyag, és Makóról néhány tárgy. Módszeres gyűjtés Hódmezővásárhelyen kezdődött, ezért Vásárhely festett bútorait szokták különösen emlegetni.  Az 1970-es évek végétől kezdték fölfödözni a makói bútorművesség szépségét és egyedi vonásait. A Néprajzi Múzeum és a Csongrád megye múzeumai népművészeti kiállításának pesti katalógusára 1979-ben Kotsis Julianna ládája (1857) került; a kiállításon egy másikat a kiállítás rendezője, Juhász Antal a Néprajzi Múzeum első termének főhelyére helyezte.
K. Csilléry Klára a Magyar néprajzi lexikonban a makói bútorra önálló szócikkben hívta föl a figyelmet. Juhász Antal 1982-ben tanulmányozta menyasszonyi ládáinkat. Múzeumunk A Makói múzeum kincsei sorozatában a parasztbútorokból rendezett 1983-ban kiállítást; K. Csilléry Klára nyitotta meg. Az ország legkiválóbb bútorkuta¬tója Makói bútorok címmel színes mellékletek¬kel írt összegzésében azt a következtetést vonta le, hogy az itteni „színekben tobzódó alkotásokban telje¬se¬dett ki”. A megye bútor¬művességéről – benne a makóiról is – 1990-ben ugyancsak K. Csilléry Klára írt összegző tanulmányt. Fejér Gábor úgy találta, hogy a Tisza, a Maros és a Körösök határolta területen három meghatározó bútor¬festő központ alakult ki: Hódmezővásárhelyen, Makón és Békéscsabán.
Az 1781. évi tűzvész kárlajstroma csak alkalmilag említ bútort: 1-2-3 nyoszolyát, asztalt két paddal, bölcsőt, pohárszéket, parasztgazdaság¬ban almáriumot. Ennél sokkal gazdagabbak az inventáriumok. Néhai Nagypál János hagyatéki leltára 1792-ben föltüntetett: 1 hársfából készült asztalt, almá¬riumot két ajtóra fenyőfából, 1 kisebb ócska almáriumot, 2 nyoszolyát, 1 nagyobb zöldre festett ládát, 1 kisebb tarkára festett ládát, 3 falra való fogast, 2 hosszú karszéket a fal mellett, 2 karos nagyszéket, 3 kiskarszéket, 1 tükröt; a konyhában 1 tálast, 1 almáriumot, 2 fali fogast; a kamrában 1 ócska lábas szekrényt.
A bútorművesség stílusjegyei és változásaik főleg a menyasszonyi ládákon tanulmányozhatók. A legkorábbi 1809-ből való. Alacsony, láb nélküli, formája a 17–18. századi ládákat idézi. Homloklapját gyalult lécekből, pirosra festett két négyzet alakú keret tagolja. A láda alapszíne kék, elején és két oldalán piros tulipánnal.

A cikk folytatódik > Forrás: Sulinet